Blogposztok


Hetek óta keringenek a jobbnál jobb adventi naptár ötletek, és így két hét közelségéből, már én is érzem, hogy ideje, hogy kreatívkodjak ezzel egy kicsit. Korábban készítettem is egy kis gyűjtést a legkreatívabb adventi naptárakból. Sikerült kiválasztanom, hogy akkor milyen is lesz az idei a kérdés már csak az, hogy mi kerüljön bele.

Ahogy kerestem az ötleteket, hogy mik kerülhetnek bele rengeteg ötletet találtam. Voltak olyanok, amikben apró ajándékok/ finomságok voltak, és voltak olyan ötletek is, amik élményekről szóltak. Így nem is kérdés, hogy két poszt fog születni az adventi naptár belevalókról. 🙂


Lehet, hogy még csak november közepe van, de én egyszerűen ilyenkor már adventi és karácsonyi lázban égek. Amióta pedig gyerekek is vannak, ez még nagyobb buli. Imádom az egész készülődést, minden évben új ötleteket nézek: lakásdíszítésre, adventi koszorúra, karácsonyfa díszítésre, karácsonyi menüre, programokra, gyerekekkel közösen készíthető játékokra. Meg persze az adventi naptárra. Tapasztalatból tudom, hogy […]


Olyan jól néznek ki a Pinteresten azok a hanyagul összerakott galéria falak... nem igaz? Pedig, azok nem is annyira hanyagul vannak összerakva. Előtte akad némi tervezés, próbálgatás, összerendezés, átrendezés... mire azok olyan jól mutatnak, ahogyan a képeken. De azért a dolog nem ördöngösség.

Hoztam is néhány szerintem szuper példát, hogy miből lehet főzni.


Baker street 221 B.  / Bedford St. 90 / Stars Hollow ...

néhány ikonikus cím és helyszín. Vagyis ikonikus lakások. Lakások, amelyekben olyan szuper sorozatok játszódtak, mint a Szívek szállódája, Szex és New York, Jóbarátok, vagy a Dexter.

Szerintem olyan 3szor néztem végig - mármint tényleg az első résztől az utolsóig - a Szívek szállodáját... és mindig odavoltam Lorelai verandás házáért. Monica lakásán pedig az erkély az igazi királyság... A Baker street pedig... hát odavagyok Londonért, na.