19 kreatív adventi naptár ötlet

Lehet, hogy még csak november eleje van, de én egyszerűen ilyenkor már adventi és karácsonyi lázban égek. Amióta

Lehet, hogy még csak november eleje van, de én egyszerűen ilyenkor már adventi és karácsonyi lázban égek. Amióta pedig gyerekek is vannak, ez még nagyobb buli. Imádom az egész készülődést, minden évben új ötleteket nézek: lakásdíszítésre, adventi koszorúra, karácsonyfa díszítésre, karácsonyi menüre, programokra, gyerekekkel közösen készíthető játékokra. Meg persze az adventi naptárra.

Tapasztalatból tudom, hogy megtalálni a tökéleteset 🙂 időigényes feladat, főleg, hogy utána érdemes beszerezni a hozzávalókat, na meg a belevalókat. De bizton állíthatom: megéri.

Összegyűjtöttem nektek 19 otthon is elkészíthető (egyszerűbb és bonyolultabb) kreatív adventi naptár ötletet. Remélem ezekből esetleg ti is megtaláljátok az idei nagy Ő-t.

19 kreatív adventi naptár ötlet

Csomagok minden mennyiségben, és elhelyezésben. Egyszerű és ötletes… néhány színes csomagolópapír, színes washi dekortapasz, nyomda… és máris kész.

Adventi naptárak kis dobozokból

Adventi_naptár_csomagok

 

Adventi naptár csomagok (3)          Adventi naptár csomagok

Adventi_naptár_fán

Adventi naptar csomagok

Csomagok minden mennyiségben, és elhelyezésben. Egyszerű és ötletes… néhány kisebb, nagyobb doboz, színes csomagolópapír, színes washi dekortapasz, nyomda… és máris kész.

Csak egy ötlet: Az alábbi honlapon, az utolsó kis dobozos naptár letölthető változata is megvan, így akinek megtetszett a stílus, már munkához is láthat.

Adventi naptár zacskókból, borítékokból

Adventi naptár boritékokAdventi_naptár_tasakok

Adventi naptár létrán

Adventi naptár tasakokból

Talán a legegyszerűbben elkészíthető verzió. A kis papírtasakok sok helyen beszerezhetőek (pl.: a Tchibo oldalán), de egy papírboltban is könnyen meg lehet vásárolni. Aki szeret varrni, az ilyen kis tasakokat is készíthet textilből. Utána pedig már csak a dekoráláson múlik minden, ott pedig a lehetőségek száma végtelen.

Adventi naptárak a konyhából

Adventi naptár torta

Adventi naptár konzervdobozokból      Adventi naptár kaves poharakbol

Adventi naptár szaloncukor                     Adventi naptár fűszertartóból

Adventi naptár_befőttesüvegben

 

Sok ötletes adventi naptárat lehet készíteni a konyhában fellelhető dolgokból is… például a mágneses fűszertartó könnyen használható, de az elhasznált és begyűjtött kávés poharakat is könnyen lehet hasznosítani, vagy a konzervdobozokat, kinek mihez van kedve.

Csak egy ötlet: Nem mindig kell tényleges ajándékokat elrejteni az üvegekbe… Lehet kedves kis üzeneteket is, vagy kreatív ötleteket arra vonatkozóan, mit is lehetne aznap csinálni. Ezen az oldalon a lenti naptár elkészítésre kaphattok ötleteket.

Adventi naptárak egy kicsit másképp

Adventi naptár erdő

Adventi naptár város (2)

Adventi naptár város    adventi naptár város

 

Nekem személyes kedvenceim ezek az adventi naptárak. Egyszerűen hihetetlen ötletesek. Az erdő a nagy kedvenc :), Talán jövőre neki is vágok, addig pedig barátkozom a gondolattal, hogy ilyet is csinálhatok.

Nektek melyik nyerte el a tetszésetek? 

ui: Jövő héten pedig jövök az ötletekkel, miket is lehetne beletenni a csokin, és a cukorkákon kívül.