London baby, megyünk

Amikor pár évvel ezelőtt éppen Skóciában voltunk a barátokkal, megláttam egy társaságot, ami csak 30 év körüli csajokból

Amikor pár évvel ezelőtt éppen Skóciában voltunk a barátokkal, megláttam egy társaságot, ami csak 30 év körüli csajokból állt, akik úgy tűnt Hollandiából jöttek ide turistáskodni. Vonzó volt, hogy csak csajok, barátnők, akik otthon hagyták a párjaikat, gyereküket?, és kiruccantak pár napra. Akkor eldöntöttem, hogy ha akad olyan társaság, akikkel én is tudok így csatangolni Európában, akkor uzsgyi megteszem.

És tadam, pár évvel később így alakult. A volt munkatársnőimmel összeálltunk, hogy meglátogassuk az egyik kint dolgozó barátnőnket… és Londonba mentünk. Mára ez már hagyomány, egy évben egyszer pár napra itthon hagyunk csapot, papot, és nyakunkba vesszük a várost.
Teljesen őszintén két dolog, ami igazán motivál ebben az útban: a szabadság, és a shopping.  Amikor még gimnazista voltam az angol tanárnőm mesélte, hogy ő minden évben kimegy kétszer Angliába, és ott vásárol be a nagy leárazások idején. (A nyári leárazás júniusban van: általában 3.-4. hét környékén). Én meg számolgattam, hogy szállás, meg repülőjegy oda-vissza, ez most komoly? hogy így is megéri. Na igen, bizony meg, én ott veszem meg kb. a gyerekek következő egyéves ruhaadagját, cipőjét, a könyvek, cd, és dvd-k is töredék áron vannak… már csak a bőrönd mérete, és a súly szab határokat…
Ettől még mindig fura lehet, hogy miért nem megyünk máshova mint London. Na jó azt még talán érdemes tudni rólam, hogy igazi britmániás vagyok… Imádom a pubokat, a cidert, az élő zenét, az indie rock-ot, Miss Marple-t, Sherlockot, az angol humort, a mindig zöldellő parkokat, a brit akcentust, de még az esős időjárást is. Így nekem London, vagy Anglia, olyan mintha hazamennék, egyszerűen jól érzem ott magam.

Persze minden alkalommap szippantunk egy kicsit a kultúrából is… London nagy város, és mi csak napokat maradunk, így mindig egy kicsit megnézünk. Idén az említésre méltó esemény, hogy A királynő hivatalos születésnapjára voltunk hivatalosak.
Mondjuk a szülinapról csak aznap értesültük, de amennyire itthon keretek közé vagyunk szorítva, ott annyira spontánok vagyunk… szóval ledobtuk a csomagjainkat, felvettük a báli ruhánk a hozzáillő kalappal, és bemetróztunk (igen, itt még az előkelőségek, vagy a topmenedzserek is tudnak tömegközlekedni, micsoda világ ez) a Buckingham Palace-hoz. Mondhatom a Királynő sok embert meghívott, elképesztő tömeg gyűlt össze a parkban, illetve a Trafalgar Square vezető út mentén. Iszonyatosan helyesek ezek a britek, voltak akik komolyan felkészültek az eseményre, hoztak piknik kosarat, összecsukható széket, rejtvényújságot, és amíg nem jött Erzsébet királynő a hintóján, ők addig sem lopták a napot, már csak a kis kötőtűk csattogása hiányzott. De aztán egyszer csak úgy röpke másfél óra várakozás után elkezdődött a show…. mondjuk, itt még van mit tanulni az amerikaiaktól… mert először jöttek a lovasok, az ágyútüzérséget húzva maguk után. Aztán egy darabig semmi. Majd jöttek a lovasok puskákkal. Aztán újra semmi. Ezután jött a kíséret, az testőrség, és a királyi család egy része. Aztán megint 10 perces szünet, és egy második testőrséggel, második kísérettel megérkezett a királynő, akit még így messziről is jégkirálynőnek neveznék, persze nekünk így is integetett, mondjuk ez a legkevesebb, ha már ilyen későn szólt nekünk erről az ünnepségről. 😀 Aztán a sort végül a gyalogosok zárták, na ők nem voltak kevesen. Szóval eltartott egy darabig, amíg átvonultak a Buckhimgam palota elé. Záróakkordként még megnéztük a légiparádét, ami tényleg nagyon látványos és ütős volt, szóval, ha valaki meghívást kap a királynő születésapjára, én azt ajánlom, hogy menjen el, érdemes. 🙂

„Ugyan a királynő április 21-én született, a Trooping the Colourt mindig június második szombatján tartják. Ezt a szokást VII. Eduárd király, Viktória királynő fia honosította meg a múlt század első évtizedében. VII. Eduárd születésnapja novemberben volt, amikor a brit időjárás általában alkalmatlan bármiféle nagyszabású szabadtéri rendezvény megtartására, ezért helyezték át a júniusi időpontra a hivatalos ünnepséget.”

Másnap elkalandoztunk a Greenwich parkba, és ha már ott jártunk, akkor átlépdeltünk a 0. hosszúsági fokon is, na persze inkább csak a kerítésen túl, mivel a belépőre kért 7 fontot inkább ciderra költöttük. 😀 Az ott tartozódásunk többi részét: tömegközlekedésen, boltokban, pubokban, aztán újra boltokban, és még egy kicsit pubokban is töltöttük.

Összességében rengeteget töltötted, akkor ettem, amikor akartam, nem állva kaptam be a falatokat, nem kellett senkinek összevágni a húst, és fújogatni a krumplit, estére nem kellett babysittert hívni, mert pub-ba akarok menni, nem kellett senki után kiabálni, hogy álljon meg a kereszteződésnél, ihattam meleg kávét, mert nem hűlt ki, mire odajutottam. A beszélgetéseimet nem kellett félbeszakítani… ne oda ne mássz fel, azt ne vedd be a szádba? Mi tényleg a Zente bántott, azt add vissza neki, héjj, most kérj bocsánatot- és társaival. Egyszerűen felemelő volt. :DDD és ahogy most ezt írom, kicsit még most is az. Szóval mindenkit biztattok, hogy ha van társaság, és egy jó férj, aki bevállalja a gyerekeket pár napra, akkor dobbanjatok, és utazzatok el akár csak a szomszédos városig is, és ne csináljatok semmi olyat, amihez nincs kedvetek. Pihenjetek, töltődjetek, megéri.