A 60-as évek Amerikája – Tölgyfa felújítás I. rész

A 60-as évek Amerikája... Így hirdettük az eladandó Tölgyfa lakásunkat. Most pedig itt az ideje, hogy bemutassam, hogyan

A 60-as évek Amerikája… Így hirdettük az eladandó Tölgyfa lakásunkat. Most pedig itt az ideje, hogy bemutassam, hogyan zajlott a felújítás. Persze, addig sikerült elhúznom ennek a posztnak a megírását, amíg végül el is adtuk a lakást….

De kezdjük talán az elején :). Annyira bejött a saját lakásunk felújítása, hogy gondoltuk miért ne hasznosítanánk a tapasztalatokat és vennék egy újabbat, amit felújíthatunk. Mindenképpen a közelben akartunk lakást venni, két okból is: 1. a felújítást így sokkal könnyebben tudtam menedzselni. 2. eredetileg kiadásra szántuk, így a később a kiadáshoz tartozó munkák sem jártak volna túl sok idővel.

 

Azt mondjuk az álmunkban sem gondoltuk volna, hogy mindössze 2 percnyire találunk egyet, de úgy tűnik kegyesek voltak az égiek :).

A lakásválasztásnak nálunk mindig konkrét forgatókönyve van… a férj megtalálja, megmutatja… majd én elmondom, hogy mik a hátrányai… hogy mennyibe kerülne majd a felújítás… mivel kellene még számolni, és egyébként is. Férj tovább győzköd és egyre lelkesebb. Meggyőz, hogy nézzem meg. Oké, elmegyek megnézem. Való igazi nem rossz…. de még mindig hiányzik valami. Ez a valami pedig, hogy kitaláljam, milyen legyen a lakás stílusa. Amíg ez nincs meg, addig nem tudok igazán lelkesedni.

Stílus

Szerencsére a Tölgyfa utcai lakás esetében ez náhány nap alatt beugrott… lehet, hogy a Mad Men sorozat nézése is besegített a dologba, de valahogy elkezdtem azt érezni, hogy ennek Mid Century Modern-nek kell lennie.

Így pedig, hogy már láttam milyen stílus menne jól a lakásba… felpörgött minden. Már én is meg akartam venni… kezdtem gyűjteni az inspirációs képeket. Szóval az első lépés ezzel megvolt az átalakítás irányába.

Alaprajz

A legfontosabb dolog viszont még mindig terek átalakítása volt, amivel azért akadt dolgunk bőven.

Fontos szempont volt, hogy legyen két használható méretű hálószoba, ugyanakkor legyen egy tágas amerikai konyhás nappali. Az alaprajz kezdetben nem egészen így nézett ki, így néhány falat meg kellett mozgatnunk, hogy egy igazi háromszobás lakást tudjunk kihozni belőle.

Ahogy a fenti képeken is látszik átalakítottunk ezt-azt a lakáson:

  • A fürdőt kicsit kibővítettük és átettük az ajtót, hogy ne közvetlenül a hálószobába nyíljon
  • A korábbi konyhát átettük a hallba
  • A konyha helyére pedig egy második hálószoba került
  • A nappali és a hall között falat lebontottuk, ami feladta a leckét a parketta pótlással kapcsolatban is 🙂

Felújítás ON

Az alaprajz elkészült, így már ‘csak’ a megvalósítás volt hátra :).

A bontással gyorsan végzett a kivitelező és már kérte is az villamossági tervet, hogy pontosan ki tudja vésni a kiállásokat.

Őszintén ez az egyik legnehezebb ebben a dologban… A tér még egy hatalmas káosz, mindenütt törmelék… de ekkor már pontosan tudni kell, hogy hogyan képzeljük el a teret a jövőben. Hol lesz az étkezőasztal és mekkora lesz… hol lesznek a kapcsolók és mit kapcsolnak majd. Hol lesz a szagelszívó? és hova kell a koax kábelt húzni. Szóval az átalakítás első hetében már nagyjából mindent tudni kell…. már ami a terek berendezését illeti.

 

 

A bontás és a vésések után két kisebb problémával álltunk szemben:

  1. Kb. egyetlen fal sem volt derékszögű a lakásban… ami önmagában még nem is olyan nagy gond, hacsak ez látványossá nem válik a mondjuk a bútorok miatt. Nálunk pedig pont erről volt szó. U alakú konyhát akarunk kialakítani, aminél nem lett volna hátrányos, ha derékszögűek a falak. Kartonpapírokból rakosgattuk például a konyhát és öten nézegettük, hogy melyik fallal legyen párhuzamosan az újonnan felhúzott konyhafal – ahova a bépíthető bútorokat terveztük.
  2. A falak sajnos nemcsak, hogy nem voltak derékszögűek, de egyenesek sem… Még az is megfordult a fejünkben, hogy begipszkartonozuk az egészet…Pedig annak kicsit sem vagyok híve. Szerencsére néhány réteg glett / csiszolás után már egészen egyenesnek tűntek a falak, így maradhatott az eredeti fal.

Az első hónap végére megvoltak az új falak, a villanykiállások, a vízes kiállások és a glettelés. Azaz a kialakított alaprajznak megfelelően nézett ki a lakás.

Kezdődhetett a burkolás, festés és a különleges elemek beépítése… De ez jöjjön a folytatásban. 🙂

 

 

 

One thought on “A 60-as évek Amerikája – Tölgyfa felújítás I. rész

Leave a Comment