Átrendezett nappali

Na szóval, átrendeztük a nappalit, és azt gondoltam ez a dolog azért megér egy misét… Este van. Srácokat

Na szóval, átrendeztük a nappalit, és azt gondoltam ez a dolog azért megér egy misét…

Este van. Srácokat éppen legyűrtük, és heves tiltakozások ellenére, sikerült a hálózsákba begyömöszölni kezüket, lábukat, és úgy tűnt a cipzár felhúzásával ők is végérvényesen elfogadták, nincs mese, az alvásidő elérkezett. Mi kivonszoljuk magunkat a nappaliba, az idő úgy háromnegyed 9 körül jár. Petya behoz egy üveg bort és két poharat, és mivel valami irdatlan hangon zúg éppen a tv, kikapcsoljuk. Szóval minden csendes és nyugodt, így finoman bedobom a dolgot, Petya figyi szerinted hogy kellene átrendezni a nappalit?

  • Petya ijedten rám néz: Ez már kész van. Megcsináltuk néhány éve, ez így be van rendezve.
  • Persze, tudom, tudom. De tudod  a változatosság olyan jó, és különben is olyan jó lenne egy kis íróasztal ide lentre.
  • Tudom, mire megy ki a játék, de szerintem ez így pont jó ahogy van, mégis hova akarod rakni pl.: azt a növényt, az csak ott van jó helyen.
  • Háááát, talán kirakhatnánk a teraszra, amúgy is át kellene ültetni, na meg biztosan jót tenne neki egy kis friss levegő, lehet, hogy új hajtásokat is hozna.
  • Aha, a teraszra, szóval száműzöd innen.
  • Nem, nem csak ott jobb lenne neki. Na, de tényleg te hogy szeretnéd, ez csak egy ötlet volt, te mint gondolsz hogy legyen? (Próbáltam a kis egójára hatni, hogy legyen ő a megmondó, én meg csak a követő, persze mindketten tudjuk, hogy ezen ő már rég átlát… de azért mégis, a szándék a fontos)
  • Szerintem? Hát mondjuk lehetne a galéria alatt egy elektromos szerkezet, ami leengedi az íróasztalt a kanapéhoz, persze a papírok meg minden maradhatna rajta szépen és ha végeztél, vagy közelednek a fiúk, akkor egyszerűen csak megnyomsz egy gombot, és felhúzza az asztalt. De tényleg, ez szuper ötlet lenne, nem?
  • Igen, az lenne… de egy kicsit necces a megvalósítás, na meg időigényes is.
  • És azzal mi a baj? Csak nem akarod már holnap átrendezni?
  • Áh, dehogy, hogy is tudnám? Miért gondolsz ilyet?
  • Csak mert ismerlek, képes vagy holnap bútorokat rángatni, de én most mondom, holnap este megyünk vacsizni Ambrusékhoz, úgyhogy nem fogunk nappalit átrendezni.
  • Persze, persze, most csak beszélünk róla… az íróasztalt, is ki kellene választani, meg eldönteni, szóval ezt nem lehet elsietni, de ahogy ismerlek, nálad ez heteikig is elhúzódhat.
  • Jogos. Végülis most felhoztad a dolgot, még számba vesszük a lehetőségeket, pl.: tudod az a galériás vízesés is tutin nézne ki, aztán majd szépen hozzászokom a gondolathoz, szval  1 hónap múlva újra beszélhetünk róla.
  • Mivan? na most komolyan hogyan lehetne szerinted átalakítani?

Végül sikerült normális mederbe terelni magunkat és kitaláltuk, hogy mit lehetne csinálni. Aztán Petya közölte, hogy akkor most már inkább menjünk aludni, mielőtt éjnek évadján, én mégis bútorokat akarnék huzigálni.

Persze nekem éjjel, és reggel is ezen kattogott az agyam, így ahogy Petya kilépett a lakásból, én hevesen neki is láttam, pakoltam a nappalit és elkezdtem rakodni a bútorokat. Gyorsan áthívtam Erzsi nénit, h egy órára foglalja le a srácokat a szobájukban, amíg a bútortologatás folyamatban van. Röpke egy óra alatt, minden az elképzelések szerint alakult és apróságokon kívül a legtöbb mozgatott darab az új helyén tündökölt… már csak az íróasztalnak szánt hely tátongott üresen. Így fél11 körül felhívtam Petyát, hogy kellene az autó…. Ő pedig kérdezte, hogy mégis minek? Hát, hogy elmenjek az Ikeába és megvegyem azt az iróasztalt, amit már korábban mutattam… Micsoda? De hova tesszük, meg egyébként is, meg kellene nézni élőben, meg amúgy is, erről tegnap beszéltünk először… Persze tudom, de átrendeztem a szobát, és megvan már a helye és ha nem tetszik itt az az asztal, akkor megtartunk minden darabot és vissza lehet vinni. Nincs kozckázat….  Dehogynem, csak az van, …. aztán egy pár perces huzavona, után ezt mondta: de tudod mit, más biztosan hadakozna veled, de én nem, mikor jönnél a kocsiért?

Szval én boldogan elbringáztam a kocsiért, megvettem az asztalt és még aznap délután össze is szereltem, így este Petya az egy új rendezett nappaliba érkezett haza. Ő pedig csak mosolygott, hogy én tuti hogy nem vagyok teljesen ép, de sebaj, ő így szeret. Szóval van egy új nappalink, és senkinek sem kellett szembe mennie magával, Petya maradhatott PatóPál, én pedig pörgethettem magam, ameddig csak bírtam.