A sosem elég kérdése

„Én is, mint sokan ébredéskor azt érzem, hogy nem aludtam eleget. Rögtön ez után eszembe jut, hogy nincs

„Én is, mint sokan ébredéskor azt érzem, hogy nem aludtam eleget. Rögtön ez után eszembe jut, hogy nincs elég időm. Mindegy, hogy végül igaz-e vagy sem, a nincs elég gondolatok automatikusan merülnek fel, mielőtt eszünkbe jutna, hogy valóban úgy van-e. Életünkben úgy telnek az órák és a napok, hogy folyvást azt halljuk, vagy éppen magyarázzuk, arról panaszkodunk, vagy azon aggódunk, hogy valami hiányzik. Még fel se ültünk ébredés után, még ki sem keltünk az ágyból, de már kevesek vagyunk, máris lemaradtunk, és valami nem stimmel. És amikor éjjel ágyba kerülünk, magunkba egész litániát tudnánk felsorolni arról, hogy mi mindent nem kaptunk meg, vagy nem intéztünk el aznap. Álmunkban is elkísérnek ezek a nyomasztó gondolatok, és ébredéskor már a hiány gondolata forog a fejünkben. (….) Ez zsigereinkig hatoló hiányállapot, a lelkünk hiányállapota áll féltékenységünk, kapzsiságunk, előítéleteink, és létproblémáink középpontjában.”

Amikor a bekezdés első mondatát olvastam egy könyvben, úgy éreztem, hogy ez milyen igaz, milyen egyszerűen fogalmaz, de mennyire így van… Szerintem sokan kelünk, hogy a fejünkben már ott van a ’mit is kell ma megcsinálnom lista’, aminek valahogy sosem jutunk a végére, és aminél rengetegszer érezzük, hogy már megint nem csináltam meg mindent, amit a mai napra terveztem. Hogy ez min múlik? túltervezés… nem vagyunk reálisak… túl nagyok, az elvárások… körülmények… akadályok. Talán mindezen egyszerre, mégis valahogy amikor este újra a listánkra tekintünk, sokszor vagyunk csalódottak, hogy ezt vagy azt ma se sikerült befejezni.

Olyan szívesen megkérdezném a korábbi korokban élőket, hogy ti is mindig ezt éreztétek, vagy ez a 21. század web 2.0 világának köszönhető? Tudom, feltételezések vannak, hogy ilyen szempontból nehezebb az élet, de azért szerintem nem sokan tudják biztosan, hogy mondjuk 100-150 évvel ezelőtt az emberek érezték-e azt, hogy nincs elég idejük… magukra, a családjukra. Hogy sosem tudják utolérni magukat.

Pedig kívülről milyen egyszerűnek tűnik az egész, olyan egyértelműek a bizonyítékok, hogy egy nap 24 óra, és a letett eredmények azt igazolják, hogy megtettél mindent, amit tudtál, és hogy szép siker az, amit egy nap alatt összeraktál, rendbe szedtél. Nem egy coaching ülésen éreztem úgy, hogy miért nem veszi észre az ügyfél, hogy milyen nagyszerű dolgokat tesz, hogy micsoda nagy lépéseket tett már eddig is, hogy mekkora teljesítmény amit elért. Aztán amikor a másik oldalon ülők én is gyötröm magam, hogy ebből még többet is ki lehet hozni. De. De ezt el kell engedni, mérgezi a világot az önbecsülésünket, a kapcsolatainkat. Kell tudni időt adni magunknak… csak úgy, csak a semmire, vagy inkább a feltöltődésre. És azt el kell fogadni.

Idézet forrása: Lynne Twist – Soul of Money