Akik maguk mögött akarják hagyni a város zaját, vagy csak egy kis romantikára vágynak, tökéletes választás lehet ez a Csákberényi vendégház együttes. A présházakat Catherine Dickens lakberendező,Charles Dickens angol író unokája vette meg, és alakította át. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de az én bakancslistámon szerepel a hely. 😀

“Történetünk nem csak rólunk szól, hanem a falubeliekről, a szomszédainkról a hegyoldalban, akiket akiket az évek folyamán megismertünk és megszerettünk, akik cserében elfogadtak minket közösségük tagjaiként. Csákberényben igazi falusi szellem uralkodik, ami az itteni életet különlegessé teszi, hiszen összekötnek bennünket a szőlőskertek, a Vértes erdeje és a táj ami körülölel.

2004-ben vásároltuk az első házat, azóta tartjuk otthonunknak Csákberényt. Az évek folyamán örömmel dolgoztunk együtt (és a mai napig is dolgozunk) sok hihetetlenül tehetséges emberrel, akiknek munkáját dicsérik a házaink. “

Stílusosok3

Stílusosok1